Bejelentés



Óbányai-völgy
Mert ezt látni kell!

MENÜ






Óbánya




Óbánya - a két domb közt fekvő kis közsség a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyik szűk völgykatlanában fekszik.Egészen pontosan Baranya-megyében,Bonyhád és Pécs között,a 6-os főút mellett találhatjuk meg.A falu kedvelt célpontja a természetjáróknak,túrázóknak.

Már a falucskához vezető út természeti szépsége is elkényezteti az arra járókat,ám csupán egyetlen utcácskából álló,mindössze 177 lelket számláló parányi zöld birodaloman úgy érezzük mintha nem is egy 21.századi településen járnánk.

A zömmel német(sváb) nemzetiségű lakosai miatt magyar Svájcként is emlegetett Óbánya (németül Altglashütte) területének már az Árpád korban is voltak lakosai,ám önálló településként csak a 18.századtól jegyzik.A helyiek olyannyira féltve őrzik népi hagyományaikat,szokásaikat,hogy otthonaikban még ma is a sváb nyelvet beszélik.A falu sajátos építészetére a már korábban is említett egyutcás(melynek neve Fő utca) elrendeződés,fésüs beépítés a jellemző.Szembeötlő,hogy a telkek végét általában pince zárja le,illetve majd minden házhoz hozzátartozik egy oldaltornác-ez az építészeti hagyomány a 19.századból maradt fent.

A falu kiemelkedő épülete a középkori templom.

Óbánya népművészete,hagyományai igen figyelemreméltóak.Egykor a fazekasság jelentette szinte az egyetlen megélhetési lehetőséget a falu lakói számára,apáról fiúra szállt a mesterség,akik külömböző vásárokon kínálták portékáikat.A helyi fazekasok által készített világosbarna,zöldmázas,dús mintázatú csipkézett szélű,karcolt edények már a kezdetektől messze földön nagy hírnévnek örvendtek.Az óbányai fazekasság a két világháború között virágzott igazán,amikor is 10-15 fazekas űzte egyszerre bravúros hozzáértéssel e mesterséget.Napjainkban a Keszler és a Teimel családok foglalkoznak fazekassággal.Népi munkásságukra az út mentén felállított kis táblácskák hívják fel a figyelmet.Keszler István fazekas műhelyében betekintést nyerhetünk a helyi fazekasság életébe,munkásságába.A mesterien megmunkált edények megtekintése mellett foglalkozásokon is részt vehetünk,sőt ha nem tudnánk ellenállni a kísértésnek vásárolhatunk is.

A Helytörténeti kiállítás a különféle használati tárgyakat,népi öltözékeket,valamint az óbányai fazekasság 140 darabos gyűjteményét mutassa be.

A népi iparművészetek közül kiemelkedik még a fafaragás,Óbánya megbecsült szülötte volt Haklik Mihály fafaragó mester.

A település történelmének emlétésre méltó érdemei közé tartozik 1992 december 16-a,amikor is a Környezet és Területfejlesztési Minisztérium Kós Károly díjjal tüntette ki a község védelme és szépítése érdekében végzett kiemelkedő munkája jutalmaként.













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!